Milliárdos kárt okoztak csalók a Mészáros Lőrinchez köthető biztosítónak
Egy afrikai ügylet miatt függesztették fel a CIG EMABIT olaszországi termékeinek forgalmazását.
Egy afrikai ügylet miatt függesztették fel a CIG EMABIT olaszországi termékeinek forgalmazását.
Hidakat tarthat karban Mészáros János cége egy másik vállalattal karöltve 3 milliárdért.
Van a Fidesz-közeli vállalkozók köre, majd egy hatalmas, kiterjedt szürkezóna, az együttműködőké, és szinte már nincs is fehér – összegzi vizsgálódása tapasztalatait Laki Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia emeritus kutatója.
A Paks 2-höz tartozó telkek fejlesztésére kiírt tendereken szerepel jól a felcsúti milliárdos érdekeltsége. Két munkát már elvitt, kettőt, pedig szintén behúzhat, ha nem lesz a közbeszerzés érvénytelen.
Vida Józsefnek ez az első sporthoz köthető cége.
A duplájára emelik a cég törzstőkéjét, mert lánctalpas dózereket és rakodógépeket akarnak venni az erőművet kiszolgáló bányákba.
Az Apeninn Vagyonkezelő Nyrt. kötvényeket bocsátana ki, ehhez kérne felhatalmazást.
Eddig nem sikerült megszólaltatni, most sem volt túl bőbeszédű.
A Life TV-t működtető cég elnökeként Mészárosné Kelemen Beatrix azt mondta, pozitív életérzést akarnak közvetíteni.
A BÉT köszöni szépen, jól van.
Megnéztük, mi valósult meg eddig a Modern Városok Programból Érden. Meglepődve tapasztaltuk, hogy átlagosan ötből három beruházáson Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt. gazdagodott.
Szép lassan kivonul az Opus az Appeninnből.
A borsodi kisvárosban baloldali jelölt nincs, a Fidesz mégsem vett nevére senkit az indulók közül. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem is érdekli, mi lesz a polgármester-választás eredménye. A párt keze sokáig elér, és már nem is csodálkozunk, hogy ezen a környéken is Mészáros Lőrincbe botlik az ember.
Óriásbüntetést kapott a Brokernet utódja, és fő partnere, a Novis biztosító egyes termékeinek értékesítését is befagyasztották. Sok ügyfél járhatott pórul.
Mintegy 150 milliárdból épül a Rákos–Hatvan-vasútvonal, és bár elsőre úgy tűnhetett, ebből kimarad Mészáros Lőrinc és a NER, kicsit mélyebbre ásva már megtaláljuk a felcsúti dollármilliárdost és társait.
A nyíregyházi Hotel Sóstóra a kormány és a város dobta össze a pénzt, de 10 évig Mészáros Lőrinc érdekeltsége fogja üzemeltetni.
A hegedűművész Zente gyógyulását támogatta, a hegedűművészt pedig az állam támogatja nagyon bőkezűen: templomi koncertsorozatára 350 millió forint támogatást nyert el idén.
Mészáros Lőrinc hirdetési cége papírt adott arról, hogy az ellenzékieknek akkor sem ad választásiplakát-helyet, ha százezreket bukik emiatt.
Minden pénzt megér a Mészáros-féle Publimontnak, hogy ellenzéki jelölt ne plakátolhasson, ez derült ki Kerepesen, az ügyről az e heti HVG számol be.